KÖNYVEK
Németh Sándor által írt könyvek
A hálaadó emberek ugyanazon a nehézségeken mennek át, mint a morgolódó emberek, csak másképpen: Isten szeretett gyermekeiként, és a hálaadás által átélve azt, hogy "velük az Isten"! A könyv bemutatja a hálaadó életmód jelentőségét a nehézségek legyőzésében.
Az újjászületéssel kapcsolatos üzenet azért nagyon fontosnak, mert e nélkül nem tud az ember kereszténnyé, vagyis krisztusi emberré lenni. Nélkülözhetetlen, hogy az újjászületéssel kapcsolatos bibliai üzenetet minden keresztény, sőt minden Istent kereső ember megértse.
Ennek a könyvnek egyik alapvető célja, hogy az olvasója rádöbbenjen, hogy a Messiás megismerése által életünkbe beköltözött és ott munkálkodó természetfeletti erő az elhordozhatatlan ószövetségi erkölcsi szabályok terhét könnyű és gyönyörűséges igává teszi rajtunk.
A Biblia egyik nagyon fontos üzenete a reménység. Sőt bátran állíthatjuk, hogy a Biblia voltaképpen maga a Reménység könyve. Ez a könyv mindazoknak szól, akik vagy meg sem tanulták Istenben folytonosan bizakodva megélni a hitüket, vagy valahol menet közben veszítették szem elől a reménységet.
Ez a könyv Európa legnagyobb karizmatikus keresztény gyülekezete vezetőjének, a jelenkori reformáció egyik legjelentősebb személyiségének az írásait tartalmazza.